Munkáltatóknak

Számos munkavállalói kérdés merült fel az új bérletek munkáltatói elszámolásával kapcsolatban. A legjellemzőbbek összegyűjtésével és megválaszolásával igyekszünk segítséget nyújtani nemcsak az ingázóknak, hanem a magyarországi vállalkozások vezetőinek, döntéshozóinak is.

Köteles-e elszámolni a munkáltató az új bérleteket?

Igen. Erről Magyarország kormánya a 39./2010. (II.26.) kormányrendeletben döntött. Ugyanakkor a munkáltató csak a munkavégzés helye és az állandó lakhely közötti utazással érintett vármegye/vármegyék vonatkozásában köteles az új bérlet elszámolására: 

  • Ha tehát a munkahely és a lakóhely egy vármegyében van, akkor a munkáltató csak az adott vármegye bérletével kapcsolatban köteles a költségtérítésre. 
  • Ha viszont a napi ingázás egy vagy több vármegyehatáron is átível, akkor a munkáltató az összes érintett vármegye bérletével kapcsolatban köteles a költségtérítésre. 

(Ilyen esetekben azonban érdemes a 2 vagy több vármegyebérlet helyett inkább országbérletet elszámolni: azzal ugyanis a munkavállaló jobban jár, hiszen az egész országban korlátlanul utazhat, a munkaadó pedig nem jár rosszabbul, hiszen számára ebben az esetben sem kerül többe a költségtérítés.)

Milyen arányban köteles elszámolni a munkáltató az új bérleteket?

A munkáltató által fizetett költségtérítés a vármegye- vagy országbérletek esetében is azok árának legalább 86%-a.

  • Ha a munkavállaló a vármegyén belül használja a helyközi járatokat a munkába járáshoz, akkor a vármegyebérlet árát a munkáltató akár 100 százalékban adómentesen megtérítheti. Ez kedvezmény akkor is érvényes, ha a dolgozó egyébként olcsóbb jeggyel is eljuthatna a munkahelyére, mint a vármegyebérlet.
  • Abban az esetben, ha a vármegyén belüli ingázáshoz országbérletet használ a munkavállaló, akkor a munkáltató csak a vármegyebérlet áráig térítheti meg adómentesen a bérletet.
  • Az országbérlet ára 100 százalékig megtéríthető, ha a munkavállaló a munkába jutáshoz legalább két vármegyét is érint. Ez a kedvezmény szintén jár akkor is, ha az országbérlet ára egyébként magasabb, mint a korábban munkába járáshoz használt jegy ára.
  • Ha a munkavállaló hét közben ingázik a munkahelye és a tartózkodási helye között, hétvégén pedig hazautazik a lakóhelyére, és ezek legalább két vármegyében helyezkednek el, akkor adómentesen megtéríthető a munkavállalónak az országbérlet ára.
     

Köteles-e a munkaadó az elektronikus úton megvásárolt bérleteket is elfogadni?

Igen. Ha a munkába járáshoz a bérletet vagy menetjegyet elektronikus úton váltották meg, azt a munkáltatónak a vásárlásáról kiállított elektronikus számla alapján ugyanúgy el kell számolnia, ahogy a papíralapú jegyet vagy bérletet is.

Elvárhatja-e a munkaadó azt, hogy a bérletre rá legyen írva a munkaadó cég, vállalkozás neve?

Nem, és az nem is lehetséges. Ez a munkáltatóknak kétségkívül újdonság lehet, de fontos vele tisztában lennie minden cégvezetőnek, mert a félreértések és panaszok többsége ma épp ezzel kapcsolatos. 

A vármegye- és országbérletre – függetlenül attól, hogy jegypénztárban, automatában, applikációban, az új ELVIRA weboldalon vagy épp az autóbusz fedélzetén váltották meg – minden esetben előre rá kell kerülnie az utas igazolványszámának. 

Bizonyos munkáltatók központilag vásárolják meg munkavállalóik számára a bérleteket, nekik az új megoldás kezdetben okozhat némi többlet papírmunkát, ettől azonban még ez a szabály: a vármegye- és országbérleten csak és kizárólag az utas igazolványszáma szerepelhet, a munkáltató neve nem, és ez a bérlet elszámolását sem befolyásolhatja.

Tájékoztatás - a helyközi ország- és vármegyebérlet munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítéséről

Részletes leírás letölthető ide kattintva