Elfogadható-e az ország- és vármegyebérlet a napi munkába járás költségtérítéséhez?

Igen, de nem korlátlanul. A Kormányrendelet célja, hogy a hogy a munkába járás kapcsán felmerült szükséges költség kerüljön megtérítésre a munkavalló részére. A Kormányrendelet vonatkozó előírása ezért lehetővé teszi, hogy a napi munkába járás címén az adott viszonylatra érvényes jegy helyett a helyközi országbérlet, a helyközi vármegyebérlet, valamint az egyéb olyan, az országosnál kisebb területi érvényességű bérlet is figyelembe vehető legyen, amely meghatározott területen érvényes, továbbá alkalmas és szükséges a napi munkába járáshoz szükséges utazás megvalósításához. Így egy adott vármegye határain belül megvalósuló utazás esetén a vármegyebérlet árának Kormányrendelet szerinti mértékben (86%-ban) történő megtérítése elfogadható megoldás lehet. Adózási szempontból a vármegyebérlet teljes árának megtérítése is adómentesnek minősül. A munkáltatónak azonban az semmiképpen sem kötelessége, hogy a csak egy vármegyét érintő munkába járás esetén országbérlet árához nyújtson költségtérítést. Ha ezt mégis megteszi, a vármegyebérlet árát meghaladó térítés összege a munkavállalónál munkaviszonyból származó jövedelemként adó- és járulékköteles lesz. Ha azonban a munkába járás során a munkavállaló rendszeresen átlépi a vármegye határát, azaz legalább két (szomszédos) vármegyében veszi igénybe a közösségi közlekedést, nem kifogásolható az egyszerűbb megoldást jelentő országbérlet árának megtérítése. Ilyen esetben nem keletkezik adóköteles jövedelem. 

A Vármegye24 és a Magyarország24 jegyek elszámolása a fenti elvekkel egyezően történhet.