A korábban létező sokféle bérlettípusból mindössze kettő marad: a vármegye- és az országbérlet. A kilométer alapú bérletek megszűnnek. (Az ún. viszonylati menetjegyek és az okosjegyek természetesen megmaradnak.)
Az egyszerűsítéssel nemcsak könnyebben áttekinthetővé, de jóval igazságosabbá is válik a tarifarendszer, hiszen az új bérleteket többen és többféle módon használhatják fel, mint korábban.
Fontos tudni, hogy az új bérletrendszerben csak kétféle tarifa van: a teljesárú és a 90%-os kedvezményt adó. Ez utóbbit a kedvezményre jogosultak, például azok a diákok vehetik igénybe, akik érvényes magyar nappali vagy esti diákigazolvánnyal rendelkeznek.
A bérleteknek 2024. március elsejétől elérhető lesz immár a napijegy változata is. Ezek a 24 órára szóló Vármegye24 és Magyarország24 nevű díjtermékek.
Új teljesárú jegyként jelennek meg a Vármegye24 és Magyarország24 napijegyek 2024. március 1-jétől! Az egész országra érvényes Magyarország24 és a minden vármegyében elérhető Vármegye24 napijegy kedvezőbb árú utazást tesz lehetővé. Így egyetlen napijeggyel utazhatunk a távolsági buszokon, vonatokon és HÉV-eken is.
Fontos tudni, hogy a két napijegy között van egy jelentős különbség: a 24 órás jegy országos változatával a helyjegyköteles vonatokon is lehet utazni (természetesen csak külön megváltott helyjegy birtokában), a Vármegye24 napijeggyel azonban erre nincs lehetőség. Vármegyei napijeggyel csak olyan vonatokon lehet utazni, amelyekre nem kell helyjegy.
Ezek a napijegyek kizárólag a helyközi közlekedésben (vonatok, hévek, kék és sárga volánbuszok teljes vonalán) vehetők igénybe, így például a BKK járatain nem érvényesek (kivétel: Érd és Csongrád, ahol a helyi közlekedésben 2024 május 1-jétől elfogadásra kerülnek a 24 órás jegyek is). Budapesten belüli utazás esetén azonban mindkét napijegy érvényes még az InterCity vonatokra is – ráadásul ebben a kivételes helyzetben helyjegy váltása nélkül.
Az új napijegyeket és a kedvezményes díjtermékeket legegyszerűbben a MÁV appon vásárolhatod meg, ehhez leghamarabb március 1-jén frissítened kell az alkalmazást.
Az új tarifarendszernek köszönhetően könnyebben átláthatod, milyen kedvezmények illetnek meg , és ezeket a kedvezményeket mostantól bonyolult igazolások nélkül veheted igénybe.
Az új tarifarendszerben a 14 év alatti gyermekek és a fogyatékossággal élők éppúgy díjmentesen, azaz ingyen utazhatnak a helyközi közlekedésben, mint a nyugdíjasok vagy a nyugdíjszerű ellátásban részesülő utastársaink (tehát azok a „nyugdíjasok” is, akik még nem töltötték be a 65. életévüket).
A 14 és 25 közötti fiatalokon kívül a közalkalmazottak továbbra is válthatnak 50%-os kedvezménnyel menetjegyet, például a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, tűzoltók.
A menetjegyeknél 2024. március 1-jétől megszűnik a 90%-os, a 33%-os és a 20%-os kedvezménykulcs, így – a teljesárú és a díjmentes változat mellett – kizárólag az 50%-os kedvezményt adó menetjegyek maradnak.
Az ország- és vármegyebérletek esetében azonban nincsen 50%-os változat. Bérletekből kizárólag teljesárút vagy – jogosultság esetén – 90%-os kedvezményt adó változatot lehet vásárolni.
A kedvezményrendszer tehát egyszerűen összefoglalható:
Az új napijegyeket és a kedvezményes díjtermékeket legegyszerűbben a MÁV appon vásárolhatod meg, ehhez leghamarabb március 1-jén frissítened kell az alkalmazást.
Az új tarifarendszer része az a megállapodás is, amely 2024. március 1-jétől Budapesten és a főváros agglomerációjában teszi egyszerűbbé, olcsóbbá és igazságosabbá a közösségi közlekedést.
Az új rendszernek köszönhetően a vidékről ingázók az országbérletükkel immár a fővároson belül, a BKK járatain is utazhatnak, az agglomerációból ingázók pedig a Pest-vármegyebérletükkel is használhatják a budapesti buszokat, trolikat és metrókat.
Azok az utasok, akik Budapest-bérlettel (BKK) rendelkeznek, 2024. március 1-jét követően a főváros közigazgatási határain belül utazhatnak a MÁV-START vonatain, a MÁV-HÉV és a Volánbusz-járatain is, a korábban megszokott módon. Ezek a bérletek a budapesti állomások és megállóhelyek között 2. kocsiosztályon még a feláras járatokon is érvényesek: ebben az esetben ráadásul helyjegy váltása nélkül.
Az új fővárosi agglomerációs közlekedési modell az eddigi legnagyobb lépés a nemzeti tarifaközösség megteremtése, vagyis egy olyan közlekedési rendszer felé, amelyben az egész országban egyetlen, egységes díjtermékkel lehet majd utazni közösségi közlekedésen településeken belül és azon kívül is.
A vármegye- vagy országbérletedet a MÁV applikáción keresztül tudod megvenni a legkényelmesebben hónapról hónapra. A mobilkészülékeden mindig magadnál tarthatod, így bármikor utazhatsz a megfelelő vonattal, hévvel vagy helyközi autóbusszal. Ezeket a bérleteket már böngésződ segítségével a jegy.mav.hu oldalon is megvásárolhatod, azonban az online megvásárolt bérlet bemutatása továbbra is csak a MÁV applikáción keresztül lehetséges.
Az új tarifák révén olcsóbbá és egyszerűbbé válik a közösségi közlekedés Magyarországon.
A vármegye- és országbérletek előnyeire építő rendszer kevesebbért ad többet, ráadásul könnyebben átlátható szabályok mellett és kevesebb „papírmunkával”, mint korábban.
Tisztázandó részletek azonban így is akadhatnak.
Ezekre igyekszünk választ adni az alábbi gyűjteményben, amelyet folyamatosan frissítünk a visszajelzéseitek alapján.
Kérdezz! Felelünk.
Igen, a 30 napos Pest vármegyebérlettel, valamint az országbérlettel a HÉV-ek és a "kék volánbuszok" teljes vonalán lehet utazni. Ezek a bérletek többek közt Budapesten belül a BKK járatain is használhatók lesznek.
Ez a napijegy nem érvényes a BKK járatain, azonban érvényes a HÉV-eken, a „kék” és „sárga” Volánbuszokon, Budapesten belül az InterCity vonatokon (helyjegy váltása nélkül), míg Budapesten kívül csak a felármentes vonatokon. 2024. április 1-jétől a 24 órás jegyek Érd helyi járatain is érvényesek.
Ez a napijegy nem érvényes a BKK járatain, azonban érvényes a HÉV-eken a „kék” és „sárga” Volánbuszokon, valamint vonatokon Budapesten kívül és belül is (Budapesten kívüli utazás esetén a helyjegyköteles vonatokra helyjegy váltása szükséges).
2024. április 1-jétől a 24 órás jegyek Érd helyi járatain is érvényesek.
Amennyiben telepítve van a MÁV app telefonján, kattintson ide a Vármegye24 napijegy vagy ide a Magyarország24 napijegy megvásárlásához.
A 30 napos Pest vármegyebérlet érvényes a vonatokon, héveken, metrókon, villamosokon, helyközi és helyi buszokon (trolibuszokon). A Pest vármegyebérlettel, amennyiben csak Budapest határain belül utazol, az InterCity vonatokat is igénybe veheted (helyjegy váltása nélkül), de Budapest területén kívül a helyjegyköteles vonatokat még helyjegy váltásával sem.
A 30 napos országbérlet érvényes a vonatokon, héveken, metrókon, villamosokon, helyközi és helyi buszokon és troliokon. Az országbérlettel, amennyiben csak Budapest határain belül utazol, az InterCity vonatokra sem kell helyjegyet venned.
A Budapest-bérlet érvényes minden vonaton, a héveken, a buszokon, valamint a metrókon, villamosokon, de csak Budapest határain belül. Ha rendszeresen átutazol Budapest határán, inkább a Pest vármegye- vagy az országbérletet válaszd!
Az alábbi városok helyi járatain érvényes a 30 napos vármegye- és országbérlet: Budapest, Esztergom, Érd, Zalaegerszeg, 2024. május 1-jétől: Csongrád. Más városok esetében a helyi közlekedésben az országbérlet és a vármegyebérlet nem érvenyes. Amennyiben egy-egy helyközi autóbuszjáratnak vagy vonatnak a település közigazgatási határán belül több megállóhelye is van, úgy a vármegye- és országbérletekkel e megállók között is lehet utazni. Az InterCity vonatok 2. osztálya esetében Budapest határain belüli állomások és megállóhelyek között a vármegyebérlet is érvényes, az országbérlet mellé sem szükséges helyjegyet váltani.
A Vármegye24 és a Magyarország24 napijegyek a helyi közlekedésben Érd és 2024. május 1-jétől Csongrád helyi járatain érvényesek. Így például a BKK által üzemeltetett járatokon is csak a 30 napos bérlet érvényes, de a budapesti kék buszok közül a Volánbusz által üzemeltetett helyközi járatok teljes vonalán is használhatók ezek a 24 órás jegytípusok.
Amennyiben egy-egy helyközi autóbuszjáratnak, vonatnak, HÉV-nek, TramTrain-nek a település közigazgatási határán belül több megállóhelye is van, úgy ezekkel a napijegyekkel e megállók között is lehet utazni bármely településen. Az InterCity vonatok 2. osztálya esetében Budapest határain belüli állomások és megállóhelyek között a Vármegye24 napijegy is érvényes, a Magyarország24 napijegy mellé sem szükséges helyjegyet váltani.
Csak a Pest vármegyebérlettel és az országbérlettel, amelyek 30 napos változatban vásárolhatók. A napijegyváltozatokkal (Vármegye24 és Magyarország24) nem lehet a BKK-járatain utazni! További részletek ebben a kérdésben.
2024. március 1-jétől erre már nincs lehetőséged, a csatlakozójegyek ugyanis kivezetésre kerülnek. A Budapest-bérlet így csak a főváros határain belüli megállók között érvényes, ám már akkor is megéri Pest vármegyebérletet vásárolnod a Budapest-bérlet helyett, ha havonta csak egyszer utazol csupán a főváros határán túli legelső megállóig/állomásig és vissza.
Budapesten az alábbi „kék” autóbuszvonalakon érvényes a Magyarország24, a Pest Vármegye24, az országbérlet, a Pest vármegyebérlet és a Volánbusz fedélzeten vásárolható vonaljegye. Ezeken kívül a Budapest-bérletet és a BKK jegytípusait is igénybe veheted kizárólag Budapest határain belül:
13, 13A, 22, 22A, 38, 38A, 40, 40B, 40E, 55, 63, 64, 64A, 84E, 88, 88A, 89E, 94E, 113, 113A, 140, 140A, 140B, 164, 169E, 172, 173, 188, 188E, 218, 222, 238, 240, 264, 272, 278, 279, 279B, 280, 280B, 287, 294E, 922, 922B, 938, 940, 943, 956, 963, 964, 972, 972B, 992, 994, 994B
Ezen járatok (például a 22-es buszcsalád, vagy a 956-os éjszakai busz) teljes útvonalán érvényesek a Magyarország24 és Pest Vármegye24 napijegyek, továbbá az országbérlet és a Pest vármegyebérlet is. A járművezetőnél 600 Ft-ért vásárolhatsz olyan menetjegyet is, mely egyszeri utazásra egyaránt érvényes a főváros határain kívül és belül. A Budapest-bérletet és a BKK jegytípusait is igénybe veheted, de ezeket kizárólag Budapest határain belül. Amennyiben ezekkel a járatokkal kizárólag a főváros határain kívül utazol, úgy 400 Ft-ért teljesárú, vagy 50%-os kedvezményű jegyet válthatsz a járművezetőtől.