Csongrád-Csanád vármegye

Hivatkozás
csongrad-csanad

Ha nem váltok helyjegyet, lehet, hogy nem férek fel az emelt szintű szolgáltatást nyújtó VOLÁN járatokra?

Igen, előfordulhat! Az érintett járatokon a helyjeggyel nem rendelkező utasok – a szabad kapacitás erejéig – a szabadon maradt ülőhelyeket foglalhatják el. Amennyiben nincs több szabad ülőhely, a járat nem tud több utast elszállítani, abban az esetben sem, ha az utas érvényes menetjeggyel rendelkezik, helyjeggyel viszont nem!

Kötelező helyjegyet váltani a VOLÁN járatokra?

Helyjegyvásárlás csak meghatározott távolsági járatok meghatározott szakaszain érhető el. A MÁVPlusz felületein a járatoknál egyértelműen látható, hogy az adott járatra váltható-e helyjegy, illetve hogy az kötelező-e.

A helyjegyvásárlás a távolsági utazók számára mindenképpen javasolt, mert csak azoknak lesz biztosan ülőhelyük, akik rendelkeznek helyjeggyel. A helyjegyet vásárlók csúcsidőben, fokozott utasforgalom mellett is fix ülőhelyen, kényelmesen tölthetik utazásukat.

Budapestről induló távolsági autóbusszal utazom. Távolsági kiegészítő jegyet is kell váltanom a bérlet vagy a buszjegy mellé, ugye?

Nem! A távolsági kiegészítő jegy megszűnt, helyette egyes járatokra, meghatározott megállóhelyektől, fakultatív jelleggel helyjegy váltható. Az értékesítési csatornákon az betű jelöli a járati sorban azokat a járatokat, melyek esetében lehetőség van a helyjegyvásárlásra.

Bizonyos járatok esetén kötelező a helyjegy váltás, ezeket bekeretezett R jellel jelöljük.

65 év alatti nyugdíjasok ingyen utazhatnak? Válthatnak kedvezményes bérletet az ellátottak igazolványával?

Igen és igen. Minden 65 éven felüli személy díjmentesen utazhat, azok a 65 éven aluliak pedig, akik rendelkeznek ellátottak utazási utalványával, ugyancsak korlátlan számban utazhatnak díjmentesen a helyközi közlekedésben – függetlenül attól, hogy hány szabad helyük van a pecsételős papíron.